Optonica LED szalagok
2016.05.11.
Mi az Alphasonicnál támogatjuk az energiatakarékos izzókra való átállást, ráadásul szeretnénk felhívni a figyelmet a LED szalagokra is, hiszen ezek a termékek kedvező áruknak és számos felhasználási lehetőségeiknek köszönhetően már az otthoni felhasználásban is elterjedtek.
 

- Új fényt hoz életünkbe!

A LED fényforrások rendkívül tartósak. A hagyományos izzókkal való összehasonlításkor az első érvek egyike a hosszú élettartam. Átlagosan elmondható, hogy a LED működési ideje a hagyományos izzó vagy a halogén élettartamának a tízszerese. Általánosságban igen számottevő megtakarítás érhető el a LED világítással, főként üzleti, ipari területen.

Mi az Alphasonicnál támogatjuk az energiatakarékos izzókra való átállást, ráadásul szeretnénk felhívni a figyelmet a LED szalagokra is, hiszen ezek a termékek kedvező áruknak és számos felhasználási lehetőségeiknek köszönhetően már az otthoni felhasználásban is elterjedtek.

Néhány érv a LED szalagok mellett:

  • A LED szalagok felhasználási területe hatalmas: rejtett világításra, dekorvilágításra, útvonalak kihangsúlyozására, szórakoztató parkokban, színházakban és repülőgépeken hangulatvilágításra, vészkijárati folyosók megvilágítására, nézőtéren folyosók, székek közötti járatok megvilágítására és lépcsők kihangsúlyozására egyaránt alkalmasak.
  • Bármilyen színárnyalatban elérhetők: kaphatók meleg fehér, hideg fehér és természetes fehér árnyalatokban, különféle színekben, valamint az RGB technológiának köszönhetően bármilyen színt és különleges fényhatásokat is elérhet vele.
  • Önálló és kiegészítő világításként egyaránt megállják a helyüket

2016.05.31-ig akciósan juthat hozzá Optonica LED szalagjainkhoz, tekintse meg akciós kínálatunkat!

Hírlevél | Feliratkozás
|
Hírek | Összes »
Élvezze a multimédiás élményt a Grandstream csúcstechnológiájú videotelefonjaival!
Partnereink között egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy milyen Videó telefonálásra is alkalmas eszközt tudunk nekik ajánlani. Éppen ezért úgy gondoltunk, hogy bemutatjuk egy rövid cikk keretein belül, hogy legnagyobb VoIP márkánk, azaz a Grandstream, milyen készülékekkel is tudja az ilyesfajta igényeket kielégíteni.
Gyorsabb és költséghatékonyabb kamerarendszer kiépítés a Vivotekkel
A Vivotek legújabb fejlesztései minden értelemben sokoldalúak.
Megérkezett ATEN VE8900/VE8950 control app
Az ATEN VE8900 / VE8950 Control App a mobiltelefonját a VE8900 / VE8950 távirányítójává alakítja. A vezérlő alkalmazás célja, hogy kényelmesen váltogathassa a bemeneti/kimeneti jelforrásokat, megjelenítéseket, valamint átütemezze a VE8900 / VE8950 IP-videó bővítőkön keresztüli profiljait.