Vizuálisan lenyűgöző élményt állítottunk össze
2020.03.06.
Impozáns és a szóbeli beszédet látványban is kifejező digitális konstrukció megépítésében vettünk részt egy vízvédelemmel foglalkozó hazai kormányzati szervvel együttműködésben.
 

Saját szervezésű konferenciák színesebbé tételét és belső oktatások hatékonyságát segíthetjük elő egy közbeszerzési pályázat nyerteseként, melynek eredményeként egy videófal összeállítására kapott felkérést az Alphasonic Kft. Sikerrel pályáztunk, ajánlatunkban ár-érték arányban kifizetődő és széleskörű műszaki lehetőségekkel kecsegtető berendezéseket javasoltunk partnerünknek. A mintegy 3,5 millió értékű konfigurációban az Alphasonic 4 db VESTEL ipari kijelzőt ajánlott: az eszköz előnye, hogy ellentétben a partner által korábban használt projektorral, fényes nappal is jól látható a kijelző, nem szükséges a konferencia helyiségét sötétíteni, a színek élénkek maradnak, megfelelő a fény-kontraszt aránya. A kijelző funkciói tehát egyéni igényekre szabhatók, fektetett és portré módban is képes a digitális tartalom megjelenítésére, OPS kompatibilitással, videófal kezelővel, Daisy Chain és IP-támogatással rendelkezik, a fehér szín könnyen kalibrálható és lehetőség van a távoli hozzáférésre is. Az 1920*1080-as felbontású, gyönyörű és éles képeket megjelenítő FullHD kijelző megfelel a hatályos VESA-szabványoknak, HDMI 2.0 / VGA / USB / RS232 / RJ45 /RJ12 / IR / HP csatlakozókkal rendelkezik. A kijelzőhöz kiegészítésként egy LINDY 4 portos HDMI Scalert ajánlottunk, amely képes egyetlen HDMI bemenetet 4 kijelzőn méretezni. További Scaler-ekkel nagyobb videófalak (legfeljebb 15*15) is összeépíthetők, a berendezés bezel korrekcióra és képbeállításra alkalmas, emellett 1080 pixelig támogatja a bemeneti és kimeneti felbontásokat. Az összeállításhoz az Alphasonic szorgalmazta egy 2*2 videófalhoz megfelelő EDBAK gurulós kijelző állvány beszerzését is.

Manapság egyre népszerűbb marketing és vizuális tartalomkifejező eszközök a videófalak.

A videófal a figyelemfelkeltő LED reklámok új generációs megoldása, mellyel egy adott tér vagy felület marketinglehetőségei még hatékonyabban kiaknázhatók, a vizuális megjelenés gazdagabbá és élvezhetőbbé válik ezen innovatív technológia segítéségével.
A videófal szinte bármilyen képi vizualizálást lehetővé tesz az állóképtől kezdve a feliratokon át egészen a videókig. Mondhatjuk úgy, hogy egy mozgókép megjelenítésére képes óriásplakát, amelyet beltéren és kültéren egyaránt biztonsággal alkalmazhatunk. Az LCD kijelzők korlátaival szemben a videófalak többsége már ultra vékony kávával és láthatatlan illesztésekkel rendelkezik, amelyek lecsökkentik a képernyők közötti távolságot, így még valóságosabbá teszik a nagyméretű megjelenített képet vagy mozgófilmet. Népszerűsége a hatékonyságában rejlik: az offline marketing egyik csúcseszköze, bizonyos nagy fényerősségű (legalább 1000 nit) verziója akár napfényes kültéren is jól teljesít. Egyszerű programozásukhoz nincs szükség külön előképzettségre sem.

Hová és kiknek javasoljuk ezt a megoldást?

Ezt a megvalósítást ajánljuk egyebek mellett üzletek kirakatába, ahol a vásárlók például sorban állás közben juthatnak értékes információkhoz a LED fal révén. Javasoljuk figyelemfelkeltő és vevőcsalogató eszközként az épületek homlokzatára digitális plakátként, éttermekbe, üzletekbe dizájn elemként vagy imázsfilmek és reklámok vetítésére, nagyforgalmú helyekre, irodai közösségi terekbe vagy tárgyalókba, vezérlőtermekbe, termelésirányítás támogatására, sportesemények közvetítésére. Sportrendezvényeken az eredmények kijelzésére a LED fal mellett minden egyéb technológia idejemúltnak tekinthető.

Az Alphasonic partnere szakmai rendezvények, konferenciák és belső, felnőtt oktatási programok tartalmának vizuális megjelenítésére és a kommunikáció hatékonyságának fokozására használja a berendezéseket a szegedi központ rendezvénytermeiben. „Előadóink munkáját szeretnénk segíteni ezzel a korszerű digitális eszközzel” – árulta el a célokról az ügyfelünk képviselője, aki nem zárta ki azt sem, hogy külső helyszínen, akár a helyi művelődési házban megrendezett eseményeken is a szemléltetés fontos eszköze lehet az Alphasonic közreműködésével beszerzett videófal.

Kapcsolódó termékek:
Hírlevél | Feliratkozás
|
Hírek | Összes »
Az Alphasonic Kft. a Magyar Marketing Szövetség tagja
Büszkén jelentjük be, hogy immáron az Alphasonic Kft. is tagja a Magyar Marketing szövetségnek.
Vizuálisan lenyűgöző élményt állítottunk össze
Impozáns és a szóbeli beszédet látványban is kifejező digitális konstrukció megépítésében vettünk részt egy vízvédelemmel foglalkozó hazai kormányzati szervvel együttműködésben.